Kíváncsi Túrázó


Hóesésben izgalmasabb várat nézni

2019. február 09. - Indulj el egy úton

 Várat nézni télen is lehet, sőt szakadó hóesésben is. Ezt tettük mi is, amikor az egyik decemberi hétvégén sűrű hőesésre ébredtünk. A bujáki várat választottuk, mert bár jártunk itt már nyáron és ősszel is, úgy gondoltuk, hogy télen is szép lehet. Így volt, nem csalódtunk, különleges látvány volt a…

Tovább

Ez egy állati év volt!

Ez egy állati év volt! Sok szempontból persze, de most azt mutatom meg, hogy melyek voltak a számomra legérdekesebb állatok, amelyekkel 2018-ban a túrázásaim során találkoztam. Zerge a Magas-Tátrában Beszédes zergetekintet: "Hát, te mit keresel itt, ahol csak a zergék járnak?"  Irigylem a…

Tovább

Bezzeg a hód nem fázik!

December első napján didergetős mínuszokat mutatott a hőmérő.  Ez persze az Ipoly folyóban ücsörgő hódot egy cseppet sem zavarta, nyugodtan ebédelt a hideg vízben ülve, majd úszott is egy jót, hogy a délutáni testmozgása is meglegyen. Bezzeg ő nem fázik! - fakadt ki a férjem aki fogvacogva állt az…

Tovább

"Uraim, vagy nagyobb folyót, vagy kisebb hidat!"

A fenti mondatot a legenda szerint II. József császár mondta, amikor Hugyag községnél kelt át az Ipoly akkori hídján. Mert akkor még volt hídja ennek az érdekes nevű, Nógrád megye északi részén található falunak, mely nevének a hallatán sokan nem gondolnák, hogy a hugyag szó az ősi magyar nyelvben…

Tovább

Krúdy Kálmán, a csínytevő nemes betyár, aki Világos után sem tette le a fegyvert

Krúdy Kálmán - aki Krúdy Gyula nagyapjának a testvére volt - az Ipoly melletti /ma Szlovákiában található/ Szécsénykovácsiban született 1826. februárjában, köznemesi család gyermekeként. Ifjúkorától kezdve többször is összeütközésbe került a törvénnyel, majd beállt katonának, később pedig a…

Tovább

Amikor örültem volna egy forró lávadarabnak - fagyoskodós túra az eresztvényi kőbányához

Az Eresztvényi-, vagy más néven Nagy-bánya a hőesésben. "Hol a boldogság mostanában?Barátságos meleg szobában." - írta Petőfi Sándor a Téli világ című versében. Milyen igaza is volt! Gondoltam is rá rögtön, amikor szombaton délután a férjemmel elindultunk a Salgótarján közelében lévő Eresztvényből…

Tovább

Időutazás a Páris-patak völgyében, a Palóc Grand Canyonban

Sok-sok évvel ezelőtt a barátainktól hallottuk, hogy az Ipoly folyóhoz közel - Nógrádszakál után - van egy varázslatos szépségű szurdokvölgy, ahol ha szerencsénk van, akkor levéllenyomatokat és megkövesedett kagylókat, fadarabokat is lehet találni. Több sem kellett nekünk, a következő hétvégén…

Tovább

Időutazás a Petőfi sétányon

Petőfi, Balassi és a dinoszauruszok megjelenése - mindez egy séta alkalmával

  "Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy segédszerkesztő, ki diszes hivatalába bele unván, utazni ment. Nem titok, hát kimondom, hogy ez a segédszerkesztő én voltam."  - így kezdi Petőfi Sándor az Úti jegyzetek című írását. El is indult 1845. április 1-én a pest - eperjesi gyorsszekéren és…

Tovább