Kíváncsi Túrázó

Réce, ruca, vadliba - biciklivel a Velencei-tó körül

2018. június 17. - Indulj el egy úton

Egyik júniusi kánikulai szombaton bicikliztünk a Velencei-tó körül. Amikor utólag megkérdeztem a férjemet, hogy mi tetszett neki a legjobban abból a napból, akkor azt válaszolta: a madarak, délben lehetett árnyékban sziesztázni, a retró hangulat.

Nos, sok előnye van a velencei-tavi kerékpárútnak. Közel van Budapesthez - már, persze ha valaki a fővárosból érkezik -, jó minőségű úton lehet végig tekerni, alig van emelkedő, az út nagy részében látható a tó, több helyen van lehetőség a madárvilág megfigyelésére, a falvakban még vannak kutak az utak mentén, ami kánikulában remek dolog, sűrűn lehet kajáldákat találni - a legkülönbözőbb színvonalúakat -, lehet válogatni az út mentén a strandok közül, a biciklizést össze lehet kapcsolni egy strandolással is.

Na, és az egész távolság mindössze 29 km, tehát 1 nap alatt kényelmesen teljesíthető. Kicsi gyerekekkel szakaszolható, rá lehet szánni egy hétvégét.  Amikor mi ott voltunk, azon a szombaton is rengetegen bicikliztek a tó körül, a 30 fok feletti hőmérsékletnek köszönhetően a strandoknál igazi csúcsforgalom volt.

tokes_rece_lanyok.JPGRéce lányok sziesztáznak

Számomra is  nagy élmény volt, hogy sok helyen meg lehetett figyelni a nádasban élő madarak életét. Vannak az út mentén kilátók, madármegfigyelő tornyok, ösvények a nádasban, de a vadkacsák sok helyen egészen a part közelében úszkálnak.

tokes_rece_him.JPGRéce - ruca fiú a Velencei-tóbannyari_lud_csalad.JPGNyári lúd család tokes_recek.JPGTőkés récékimg_5095.JPGA Velencei-tóimg_5039_1.JPGA kerékpárút Velencénimg_5072.JPGKis emelkedő Pákozd felé

A kevés emelkedő egyike Pákozdnál található, egyébként szintben tekerhetünk az egész úton.

img_5088.JPGÁrnyas pihenő a Pákozd-Sukoró Arborétumnál

Több helyen is találunk kiépített pihenőt, de szerencsére a tó körül sok az árnyékot adó fa is, így a nyári melegben bárhol lehet pihenni. Mi is találtunk egy kis tisztást a nádas szélén, ahol virágokat és lepkéket is figyelhettem. Igazi kikapcsolódás volt.

erdei_malyva.JPGErdei mályvaokorfarkkoro.JPGÖkörfarkkórófeherpettyes_alcsungolepke.JPGFehérpettyes álcsüngőlepkekigyohagyma.JPGKígyóhagymaimg_5094.JPGA pákozdi Miskahuszár szobra 

2017. 09. 29-én avatták fel ezt a gigantikus méretű szobrot a pákozdi Bogár-halmon, azon a helyen, ahol Jellasics horvát bán sátra állhatott 1848-ban a pákozdi csata idején.  A 12,5 méter magas, 70 tonnás alkotás jelenleg Magyarország legnagyobb köztéri szobra. img_5099.JPGA kerékpárút áthalad az M7 autópálya felett img_5105.JPGNéhol még látni nádkévéket is.img_5196.JPGA  kerítés mögött a Velencei Madárrezervátum megfigyelőtornya balesetvédelmi okokból lezárva.

Nagyon sajnáltam, hogy ez a megfigyelőtorony le volt zárva, de azért sikerült ott néhány madarat megfigyelnem. Igaz, hogy ezek mezei verebek voltak, de nekem nagyon tetszettek, élénk életet éltek, na és ugye "A veréb is madár".... Ma már Magyarországon védett, 2007-ben volt az év madara is.

img_5124.JPGMezei verébimg_5144.JPGÉlénk a kommunikáció a verebeknélimg_5203.JPGHangulatos a nádas mellett kerékpározni, csak ne lenne ekkora hőség!img_5213.JPGErőgyűjtés csülkös pacallal -  a vegetáriánusok most ne nézzenek ide! Persze én sem ezt ettem, ez a férjem ebédje volt. :)img_5214.JPGÉppen a kanyarban található a Kanyar büfé, a bringások legnagyobb örömére.img_5240.JPGKilátó a  tó partján, innen jól látható a tó és a nádas madárvilága

Sokan megállnak ennél a kilátónál a tó déli partján. Méltán népszerű, mert remekül rálátni a tó nagy részére és megfigyelhető a nádas élővilága, ami az út melletti a magas nádtól nem mindenhol látható. A kilátó meredek lépcsőjét meglátva mindenki meglepődik. Vicces kedvében volt az építmény megalkotója. Nem is értem, hogy miért kellett ennyire meredek lépcsőt terveznie, hiszen van itt hely bőven!img_5285.JPGA meredek kilátó sajátos lépcsője - lépegetős lépcsőfokokbutykos_hattyuk_nagykocsag_szarcsa.JPGBütykös hattyúk, nagykócsag, szárcsa a nádas között.nagy_kocsag.JPGNagykócsagimg_5247.JPGA Velencei-tó a kilátóbólimg_5254.JPGA kerékpárút a tó déli részénindas_pimpo.JPGIndás pimpómogyoros_lednek.JPGMogyorós lednekimg_5310.JPGA Velencei-tó déli partja a gazdag nádassal, északon a Velencei-hegység img_5349.JPGAz agárdi kikötőimg_5352_1.JPGAgárdi életkép, viharvert csónakkal

Sajátosan retró hangulata van sok helyen a tó körüli kikötőknek és strandoknak. Néhol olyan érzésem volt, mintha megállt volna az idő és visszacsöppentünk volna abba a korba, amikor még a gyerekeink kicsik voltak és velük voltunk itt strandolni. Lángos, kolbász, gofri, hűtűtőtáska, úszógumi -, mintha semmi sem változott volna. Persze ennek is megvan a maga hangulata. Vannak szabad és fizetős strandok is, sok modern dolog is, mindenki válogathat itt a kedve szerint.
img_5367.JPGKerékpárút az egyik strand mellettimg_5410.JPGKecskebéka a strand közelében, Velencén

Van, "aki" szintén a vízben érezte jól magát a nagy hőségben. A part menti nádas a békák strandoló helye.

img_5434.JPGKék légivadász, hímimg_5442.JPGA velencei szabadstrandon

Tényleg remek dolog, hogy sok strandot találunk végig a biciklisút mentén. Mi is megpihentünk az egyiken az utunk végén.  Szerencsénk volt az időjárással , mert a nap felétől már az ország nagy részén zivatar volt, a Velencei-tó felett is megjelentek a sötét felhők, de megúsztuk eső nélkül. Budapestre visszaérkezve aztán hatalmas zivatarba kerültünk, örültünk, hogy ezt nem Velencén kaptuk a nyakunkba. A zivatar után viszont gyönyörű kettős szivárványt láthattunk.dsc_1699.JPGKettős szivárvány a Margit-hídnál - zivatar után

Érdemes elmenni a Velencei-tavat körbebiciklizni, sok érdekes élményben lehet részünk. Mivel nem nagy a távolság, ki lehet egészíteni az út menti egyéb látnivalók megtekintésével vagy akár strandolással is.

Mindenkinek jó biciklizést, sok új élményt kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://kivancsiturazo.blog.hu/api/trackback/id/tr714043458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.