Kíváncsi Túrázó

Amikor örültem volna egy forró lávadarabnak - fagyoskodós túra az eresztvényi kőbányához

2018. január 15. - Indulj el egy úton

img_6319.JPGAz Eresztvényi-, vagy más néven Nagy-bánya a hőesésben.

"Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában." - írta Petőfi Sándor a Téli világ című versében. Milyen igaza is volt! Gondoltam is rá rögtön, amikor szombaton délután a férjemmel elindultunk a Salgótarján közelében lévő Eresztvényből a Kőbányák tanösvényen. Ugyanis amint megérkeztünk Eresztvénybe, hatalmas havazás kezdődött, hozzá csípős, erős széllel. Na, de egy Kíváncsi Túrázó nem adja fel könnyen, mit nekem / nekünk a fákat hajlítgató szél, az arcunkba fújt hó? Igen a férjem sem olyan, aki egy kis hideg miatt visszafordulna. Így aztán gyalogoltunk is a tanösvényen a Nagy-bánya irányába. 

img_6277.JPGHózápor, erős szél, de a Túrázó nem adja fel, megy tovább! :)img_6275.JPGA Kőbányák tanösvény térképe. A kékkel jelzett útvonal a tanösvény, amely mentén 5 bánya tekinthető meg, persze nem hóviharban. Az 1-sel jelzett az Eresztvényi Nagy-bánya.

 A salgótarjáni bányavidék fontos ásványkincse volt a bazalt. A Nagy-bányát / más néven Eresztvényi-bányát/ 1890-ben Hofbauer Jakab alapította és az 1980-as évek közepéig működött. A jól hasadó bazaltkőzetet túlnyomórészt faragott formában útburkoló- vagy lábazatkőként használták. A bánya kőanyaga macskakőként - faragott kockakőként - eljutott Budapestre, Bécsbe, sőt még Párizsba is. Az 1930-as évekig szekéren, majd siklón szállították a termelvényt az eresztvényi rakodóra, ahonnan kőszállító kisvasút vitte Somoskőújfaluba a normál nyomtávú vasúthoz. Később a bányába telepített törővel kőzúzalékot állítottak elő. A csaknem 5 hektár alapterületű bánya a működése alatt 2,5-3 millió tonna kőzetet biztosított az építőiparnak.

elkeszult_macskakovek.JPG

A kitermelt macskakövek, szállításra várva.

macskako_budapest_szabadsag-hid.jpgMacskaköves út - Budapest, Fővám tér, a Szabadság (Ferenc József) híd pesti hídfője 1900-ban.
macskako_keszitese.gif

A macskakő készítése nehéz fizikai munka volt.

img_6313.JPGAz Eresztvényi-bánya a törővel az 1970-es években.

img_6278.JPGStonehenge - magyar módra. Gondolom, hogy a bánya működéséhez, a szállításhoz kellettek ezek a hatalmas betonoszlopok.

img_6284.JPGHavas erdei iszalag - igazi téli hangulat alakult ki, nagyon rövid idő alatt.img_6296.JPGA tanösvény keskeny, de jól járható úton megy a meddőhányó oldalában, amit a kitermelés óta birtokba vett ismét a természet, benőtték  a fák és a bokrok.

img_6299.JPGA tanösvény jelzései kiválóak, jól követhető az útvonal.img_6311.JPGA bányához egy jól megépített falépcső vezet le.img_6364.JPGA feltárás arénája. Lenyűgöző, ahogyan elénk tárul a feltárás eredményeként a hegy szerkezete, láthatjuk az évmilliók alatt lezajlott geológiai folyamatokat.

img_6331.JPGEzt a figyelmeztetést tényleg érdemes betartani! 

img_6332_1.JPGSzemlélődhetünk a hatalmas bazaltképződményekben.

img_6340.JPGVölgykitöltő bazalt

A lávafolyás szerkezete tanulmányozható ezen a bányafalon. A Medves fennsíkot létrehozó vulkáni tevékenység előtt hosszú ideig erózió pusztította a felszínt, amelyet így kisebb, nagyobb völgyek szabdaltak fel. A vulkánkitörések kezdetekor a dombos-völgyes ősvidéket robbanásokból eredő vulkáni törmelék borította be lepelszerűen, majd lávafolyások hömpölyögtek végig lomhán az egykori völgyeken. Egy ilyen völgy keresztmetszetét láthatjuk ebben a feltárásban. A völgy egykori oldalával nagyjából párhuzamosak a kb. 1000-1200 °C fok hőmérsékletű láva kihűlésekor keletkezett bazalt elválási kőzetfelületei. 

Ekkora hő persze nem kellett volna nekem, de egy kis darab láva felett jó lett volna melegedni, mert az időjárás egyre zordabb lett. 

img_6354.JPGMár kellőképpen átfagyva, éppen elábrándoztam, gondolatban visszamentem néhány millió évet. :)
img_6346.JPGGömbkövesedés

A bányából kikerült teljesen tömörnek, ellenállónak tűnő útburkolatként felhasznált faragott bazalt az időjárási viszonyok és a napsugárzás hatására sok esetben mállani kezdett, sarkai vékony lemezek formájában leváltak, de az ok ma sem tisztázott teljesen. Az biztos, hogy a bazalt tartósságát a nefelin nevű ásvány mennyisége befolyásolja. A bányászat során lehetetlen volt megkülönböztetni a jó és a rossz követ. A több évtizede felszínen lévő kőzetfalban már jól elkülöníthetőek a mállásra hajlamos - gömbköves jellegű - és az ép, felhasználásra alkalmas részek.img_6352.JPGA kőzetfal felső része a gömbköves bazalt.

 

img_6357.JPGHó nélkül alaposabban lehet a bazalt kialakulását tanulmányozni, de azért így is látványos formákban gyönyörködhettünk.

img_6358.JPGTöbb millió éves eseményekről mesélnek a sziklák.

 

img_6361.JPGKényelmes, széles úton járhatjuk körbe a megszűnt kőbányát.img_6367.JPGKülönböző bazaltrétegek.img_6375.JPGKristály-tufa

Személyes kedvencem ez a feltárás, mert jól tanulmányozható benne a Medves-fennsík földtani felépítése. A Medves egész Európában egyedülálló, 12,8 négyzetkilométernyi bazalt-fennsík, a vulkáni takaró vastagsága 11 és 107 méter között változik. A fenti feltáráson legalul a széntelepeket tartalmazó rétegsorozat fedő, kb. 18 millió éves zöldesszürke homok látható. Erre 15 millió évvel fiatalabb bazaltos vulkáni rétegek települnek. Alul kőzetdarabokkal kevert porszerű anyag (tufa), feljebb 5-15 mm nagyságú, ép olivin és piroxén kristályokat tartalmazó szórt anyagú "kristály-tufa" látható. Az ezekre következő lávafolyás alsó részén hólyagos-salakos megjelenésű, feljebb tömör lávakőzet található. 

img_6371.JPGA feltárás földtani szelvényeimg_6376_1.JPGA kristályos tufa és felette a hólyagos-salakos réteg, mely egészen fiatal, "csak" 2-3 millió éves.img_6385.JPGA bánya bal oldali, kisebb feltárási arénájaimg_6392.JPGEgymásra települő lávafolyások ábrája. Az alsó az oszlopos, felette a törmelékes rész.img_6397.JPGMég a hóesésben is jól kivehetőek a különböző lávafolyások.

A Medves-fennsíkot 2-3 millió évvel ezelőtt létrehozó vulkáni működés következtében először vulkáni törmelék szóródott ki, majd ezt követték a lávafolyások. A bányafal felső harmadában két ilyen lávaár egymásra települését figyelhetjük meg. Az alsóban vastagabb oszloposság és mellette a tömbös szerkezet is felismerhető. Az oszlopok közel függőlegesen állnak, azaz merőlegesek a hűtőfelületre, a lávafolyás akkori felszínére. A két lávafolyamot mállott, sárgás-vörös színű törmelékzóna választja el. Felette a felső lávafolyás lemezes szerkezetet mutat.img_6393.JPG2-3 millió éves lávafolyások: alul az oszlopos, felül a lemezes szerkezetű.

img_6409.JPGMegfagyás elleni forró tea img_6410.JPG Távolban, hóesésben Salgó vára, mely egy vulkáni kúpra épült.img_6425_1.JPGHomo ludens - a túra végén egy kis levezető játék.img_6431_1.JPGRemek játszótér található Eresztvényben - a gyerekek és a játékoskedvű felnőttek örömére.img_6417.JPGEresztvény - a Látogatóközpontban beszerezhetjük a térképeket, büfét is találunk itt. A Novohrad-Nógrád Geopark Eresztvényi Látogatóközpontja minden nap 9-16 óra között fogadja a látogatókat.

Szép és emlékezetes túra volt ez. Mindenkinek ajánlom, aki az ország északi részébe tervez kirándulásokat, hogy iktassa be a programjába. Aki szereti a kihívásokat, az a mínuszok idején is ellátogathat erre a tájra, aki a meleg időt kedveli jobban, az megvárhatja a tavasz érkezését! :)

forrás: Wikipédia, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztató táblái, Szepessy Gábor: Karancs-Medves túrakalauz, Nógrád megye védett természeti értékei /1989/, Fortepan

A bejegyzés trackback címe:

https://kivancsiturazo.blog.hu/api/trackback/id/tr3513572587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kukaberci 2018.01.16. 18:48:54

A macskakőnek titulált kő valójában kockakő. A macskakő jóval kisebb.

Kíváncsi Túrázó 2018.01.16. 20:08:43

@kukaberci: Szia! Köszönöm, hogy elolvastad az írásomat! :)
hu.wikipedia.org/wiki/Macskak%C5%91
"Míg a kiskő és kiskockakő szabálytalansága miatt (méretük 10-12 cm-es él a látható felületen) erre a módszerre szükség volt, addig a „bányanedves” állapotban pontosabban hasított és megmunkált nagykockakő burkolatot (18×18 cm) egyenes vonalban, általában az úttengellyel 45 fokos szöget bezárva fektették az ágyazatba."
A macskakőnek nem egy mérete volt, több méretben is készítették.

kukaberci 2018.01.17. 16:58:43

Persze, hogy elolvasom, érdekel. :-)
Azzal együtt a macskakő (hiába fogják rá szinte minden kőre a Fortepanon) kis méretű, mint ezen a képen: download.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_67269.jpg
A nagyobb (ami a te belinkelt képeden van, a nagy kockakő. És sok helyen a járdákon még nagyobb méretű, de vékonyabb lapokat raktak le: download.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_70120.jpg

Amúgy: hajrá! :-)

Kíváncsi Túrázó 2018.01.17. 20:30:30

@kukaberci: Köszönöm a fotókat és a hajrát is! :):)

Kíváncsi Túrázó 2018.01.17. 21:04:37

@kukaberci: Egyébként a macskakő kifejezés eredetéről is sokféle teória létezik. Nekem azért a legszimpatikusabb - bár lehet, hogy nem ez az igazi :) -, hogy a Macskalyuk kőbányáról kapta a nevét. A macskalyuki kőbánya szintén a Medves fennsíkon található, igaz, hogy most Szlovákiához tartozik, de remek tanösvény vezet hozzá. Szóval sokak szerint erről a bányáról kapta a nevét a macskakő, vagyis a macskalyuki kőbányából származó kő, rövidítve: macskakő. :)

galagonya 2018.01.18. 04:52:23

A fogaskerekű nem a kőbányához járt, hanem Salgóbányáról szállította a szenet az Acélgyárba.
A kőbányai vasúton történt 1948-ban egy igazi vonatrablás :)
www.hangyamate.hu/Almenuk/Foldrajz/medvesi_kisvasut.htm

Kíváncsi Túrázó 2018.01.18. 07:57:32

@galagonya: Jó reggelt! :) Nagyon szépen köszönöm az észrevételedet, teljesen igazad van! A fotót már ki is vettem az írásomból. Az említett fotót így találtam, azzal a felirattal, hogy az "eresztvényi kőbánya fogaskerekű vasútja" és valóban figyelmetlen voltam, nem változtattam rajta. Pedig rengeteget voltam már a medvesi bányákban, sokszor láttam a macskalyuki bányát is, a közelében , a volt Vámháznál kiállított kisvasút egyik szállítókocsiját is, tehát tudom, hogy keskeny nyomtávú, 760 mm-es vasút működött ott.
Szóval ismételten köszönöm a segítségedet!
A hangyamate.hu oldalon nagyon sok érdekes, értékes cikk, leírás, ismertetés van, nagyon jó oldal! :) Nem találok cikkeket az utóbbi évekből. Mostanában nem tesznek fel oda új írásokat?
Üdvözlettel: Kíváncsi Túrázó

Kíváncsi Túrázó 2018.01.18. 08:39:04

@Kíváncsi Túrázó: @galagonya: Jaaaa, arról lehet tudni valamit, hogy kik voltak az 1948-as vonatrablás elkövetői? :)

ihasz laci 2018.02.08. 12:54:46

Ez is tetszett, meg egy hely ahova szivesen elmennek.

Kíváncsi Túrázó 2018.02.08. 16:38:34

@ihasz laci: Örülök, hogy sok új túrahelyet találtál a blogomon! :)