Kíváncsi Túrázó

Aranyásók nyomában a Bélai-havasokban

2018. január 19. - Indulj el egy úton

Hosszú évszázadokon keresztül az emberek képzelete szerint a Tátra magas hegyei között  sárkányok, démonok manók, nimfák, szörnyek, óriások, törpék és más mesebeli lények éltek. Nem is merészkedtek sokáig a titokzatos hegyek közelébe. 

A csempészek és a vadorzók voltak azok, akik a "mesterségük" miatt mégis bemerészkedtek a Tátra zord sziklái közé. A pásztorok és a zergevadászok is egyre több völgyet és hegycsúcsot ismertek meg.

A XVI. században már megjelentek a kincskeresők is. Mesés aranykincsek után kutattak, de a kincsekről csak a legendák szóltak. Mátyás király idejében a Krivánon aranybányát nyitottak, melyet 1788-ban zártak be, mert az ott talált arany olyan kevés volt, ami a kitermelés költségeit sem fedezte.

Az aranyásók, kincsvadászok a Tátra egész területét bejárták a remélt nagy kincs felkutatása reményében. Ez pedig akkoriban nem lehetett könnyű, hiszen a ma ismert turistautak még nem léteztek. 

A Bélai-havasokban kutatott arany után a XVIII. században az a Drechsler nevű kincsvadász is, aki kunyhót is épített a Hét-forrás völgyének végében, éppen oda, ahol  ma a Gyopár-menedékház /Chata Plesnivec/ található. Azt nem tudom, hogy mennyi aranyat sikerült itt találnia, de biztosan szép éveket tölthetett el a kunyhójában, mert  gyönyörű helyre építette azt, a fehér mészkőfalak elé, a völgy megragadóan szép záródásába, a természet alkotta amfiteátrumába.  Érdemes felkeresni ezt a helyet, mert ha nem is találunk itt aranyat - bár még az is megeshet -, a természet szépségei kárpótolni fognak minket a csillogó fém hiányáért.

sarkany_magas-tatra.JPG

A Tátra sárkányának legyőzése /Walery Eliasz Radzikowszky festménye/ 

A Bélai-havasok, vagy más néven Bélai-Tátra a Magas-Tátra kistestvére, annak keleti oldalán található.

Területe 67 négyzetkilométer, a Magas-Tátrától a Kopa-hágó választja el. A Magas-Tátra keleti végére merőleges főgerince 14 km hosszú, amelyből 9 csúcs emelkedik ki, ebből hat több, mint 2000 méteres magasságú.

Geológiailag is eltérő a szerkezete, mert míg a Magas-Tátra anyaga főleg gránit, addig a Bélai-havasok anyaga mészkő. Itt a jégkorszakban a völgyeket csak kisebb gleccserek töltötték ki, hosszuk nem haladja meg a 2,5 kilométert. Hatalmas füves hegyhátaival, erdőségeivel szelídebb látványt is nyújt, mint a zord, sziklásabb nagy testvére.

Mivel a Bélai-havasok anyaga mészkő, ezért a növényvilága is sokkal gazdagabb, mint a Magas-Tátráé. A Tátra botanikus kertjének is tartják. Pl. a Tátra jelképének számító havasi gyopár is csak itt és a Lengyel-Tátrában található meg. havasi_gyopar.jpg

Havasi gyopár - a Tátra növényvilágának jellegzetes, legismertebb virága. A napsütötte mészkősziklákon, köves havasi réteken él. Júliustól szeptemberig virágzik.

A Bélai-havasokat a ritka növény- és állatvilága, a természeti környezet védelme, megőrzése érdekében 1978-ban lezárt természetvédelmi területnek nyilvánították. Csak 3 völgy látogatható: a Hátsó és Elülső-Rézaknák völgye /Zapadné a Predné Med'odoly/ , a Fehér-völgy /Monkova dolina/ és a Hét-forrás-völgy /Dolina Siedmych Prameňov/ .

Egyetlen menedékházat találunk a területen, az 1932-ben épített, majd 1938-ban kibővített Gyopár menedékházat /Chata Plesnivec/. Ehhez a menedékházhoz indultunk túrázni egy napsütötte napon, október közepén. 
img_0317.JPGA Lomnici-csúcs látványa fogadott a  Kežmarske Žl'aby településen, ahonnan a túránkra indultunk.

A Kežmarske Žl'aby /Késmárki Itató/ nevű településről indultunk egy nagyon jól járható kék jelzésű túraútvonalon, majd a sárga jelzésű útvonalon a Hét forrás völgyében /Dolina siedmich prameňov/ mentünk fel a Plesnivec menedékházig. A felfelé vezető út kb. 2 órát vesz igénybe, ez persze attól is függ, hogy hányszor állunk meg nézelődni, fotózni - ez nálam mindig nagyon megnöveli a menetidőt. :) Az út csak a menedékház közelében válik meredekebbé, egészen odáig lazán emelkedik. Így a 393 méteres szintemelkedést csak az út végén érzékeljük, de akkor aztán rendesen! :)

img_0316.JPGKežmarske Žl'aby - innen laza 2 óra alatt ki lehet érni a  Plesnivec menedékházhoz.img_0336.JPGNéhány évvel korábban hatalmas vihar pusztított ezen a részen. Európai uniós támogatással rendezték a területet és jól járható túraútvonalakat hoztak itt létre.

dolona_siedmich_premenov_terkep.jpgDolina Siedmich pamenov, vagyis a Hét forrás völgye img_0331.JPGA út mentén a fenyőerdőkben rengeteg gombát lehetett látni, sőt érezni is lehetett az erős, átható gombaillatot. img_0739.JPGA mesebeli szépségű erdők gyilkos gombája a légyölő galóca is megtalálható itt.img_0406.JPGSűrű az aljnövényzet ebben a dús vegetációjú völgyben.img_0370.JPGÚtelágazás, innen még másfél óra felfelé a sárga jelzésű úton.img_0417.JPGA völgy feletti sziklafalak több helyen is ilyen sárgák voltak - gondolom, hogy valamilyen ásványtól és nem aranyportól sárgállottak.img_0434.JPGLombhullatók és fenyők együttesen pompás látványt nyújtottak. A távolban már fehérlenek a mészkőfalak.img_0440.JPGSebesen folyó patak mellett vezet az utunk.img_0446.JPGPihenő és ebéd a patak partján - kell ennél szebb ebédlőhely?img_0449.JPGKözönséges karimáspoloska - végignézte az ebédelésemet :)img_0470.JPGAz őszi erdő lángoló színeiimg_0475.JPGA kidőlt fákat folyamatosan szállítják el. Ez a fa sok-sok évet érhetett meg.img_0489.JPGA völgy végéhez közeledve egyre jobban látszik a Bika-hegy /Bujači vrch/, 1947 méter magas tömbje

Ezt a völgyet a gazdag növényvilága miatt a Tátra füvészkertjének is nevezik. Még ezen a késő októberi napon is sokféle virágot lehetett látni.img_0498_1.JPGTárnics sokfelé található a Tátrában, de itt még októberben is virágzott.img_0502_1.JPGPiros mécsvirágimg_0506.JPGEz egy nagyon szép útvonal, patak mellett, hatalmas fenyők között.img_0518.JPGAz ember nagyon kicsinek érzi magát, amikor fenyőóriások között gyalogol.img_0523.JPGNéztem- néztem a patak köveit a kristálytiszta vízben, de nem találtam közöttük egyetlen aranyröget sem :)img_0529.JPGKözönséges borsfű - bár csak a neve szerint közönséges, szerintem nagyon szép.img_0550_1.JPGNehézszagú gólyaorr - én ugyan nem szaglásztam, de a termése valóban mókás, gólyaorra emlékeztető.ketnyelvu_arnyekvirag.JPGKétlevelű árnyékvirág - vad gyöngyvirágnak is hívják.harangvirag.JPGHarangvirágimg_0552.JPGKezdődik az emelkedőimg_0568.JPGAmint egyre feljebb haladunk, úgy kerül le egyre több ruhadarab :)

img_0574.JPGJól látszik a hegy mészkő anyagaimg_0680_1.JPGSebesen szaladnak le a források a sziklákon img_0621.JPGA meredek emelkedőnél jó látni, hogy már nincs messze a menedékház - Chata Plesnivec /Gyopár menedékház/ 1290 méteren

Ez az egyetlen menedékház a Bélai-Tátrában, amit a turisták is látogathatnak. Ezen a helyen állt a XVIII. században az osztrák Drechsler aranyásó viskója. Utána 1930-ig csak egy pásztorkunyhó volt a völgyben. A mostani menedékházat a szepesbélai Gresch Tibor építtette 1932-ben. 1955-ben elzárták a turisták elől - a TANAP kutatóhelye volt itt -, de szerencsére 1997-től ismét szabadon látogatható. Ez a menedékház egész évben nyitva van, de szezonon kívül csak a hétvégéken üzemel.img_0627.JPGAz egyre meredekebb útért a látvány kárpótol.img_0629.JPGSziklaóriásokimg_0634.JPGA menedékháztól visszatekintve, a völgy irányábaimg_0655.JPGCsészémben a jól megérdemelt Bylinkový čaj

Minden menedékházhoz jó érzés megérkezni. Jól is esik ott meginni egy csésze "Bylinkový čaj"-t, ami különböző gyógynövényekből összeállított gyógytea. Amikor sok évvel ezelőtt először megkóstoltam, akkor olyan érzésem volt, hogy a tátrai rétek lekaszált füveit főzték össze, de aztán megszerettem, és most már ki nem hagynám. :)img_0652.JPGPersze a tea mellé 1 pohár bort is megérdemlünk :)img_0661.JPGNagyon szép a menedékház bélyegzőlenyomata.img_0657.JPGMost ugyanazt a látványt élvezhetjük, mint az aranyásók a múlt századokban.img_0664.JPGA menedékháztól tovább is lehet menni a Kopa-hágó irányába.

A cikk írása közben odakint éppen szakad a hó. Nagyon jó volt visszagondolni erre a Bélai-havasokban tett őszi, napfényes túrára. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyon jól járható az útvonal és a Tátra egy olyan részét ismerhetjük meg, amely geológiailag is különleges, valamint egy gazdag növényvilágot is szemlélhetünk. Persze akár még aranyat is találhatunk! :)

Mindenkinek jó túrázást kívánok! 

Forrás: vysoketatry.com, jacekptak.nazwa.pl/welery.eljasz.radzikowski.html, wikipédia, chataplesnivec.sk

 

 

Amikor örültem volna egy forró lávadarabnak - fagyoskodós túra az eresztvényi kőbányához

img_6319.JPGAz Eresztvényi-, vagy más néven Nagy-bánya a hőesésben.

"Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában." - írta Petőfi Sándor a Téli világ című versében. Milyen igaza is volt! Gondoltam is rá rögtön, amikor szombaton délután a férjemmel elindultunk a Salgótarján közelében lévő Eresztvényből a Kőbányák tanösvényen. Ugyanis amint megérkeztünk Eresztvénybe, hatalmas havazás kezdődött, hozzá csípős, erős széllel. Na, de egy Kíváncsi Túrázó nem adja fel könnyen, mit nekem / nekünk a fákat hajlítgató szél, az arcunkba fújt hó? Igen a férjem sem olyan, aki egy kis hideg miatt visszafordulna. Így aztán gyalogoltunk is a tanösvényen a Nagy-bánya irányába. 

img_6277.JPGHózápor, erős szél, de a Túrázó nem adja fel, megy tovább! :)img_6275.JPGA Kőbányák tanösvény térképe. A kékkel jelzett útvonal a tanösvény, amely mentén 5 bánya tekinthető meg, persze nem hóviharban. Az 1-sel jelzett az Eresztvényi Nagy-bánya.

 A salgótarjáni bányavidék fontos ásványkincse volt a bazalt. A Nagy-bányát / más néven Eresztvényi-bányát/ 1890-ben Hofbauer Jakab alapította és az 1980-as évek közepéig működött. A jól hasadó bazaltkőzetet túlnyomórészt faragott formában útburkoló- vagy lábazatkőként használták. A bánya kőanyaga macskakőként - faragott kockakőként - eljutott Budapestre, Bécsbe, sőt még Párizsba is. Az 1930-as évekig szekéren, majd siklón szállították a termelvényt az eresztvényi rakodóra, ahonnan kőszállító kisvasút vitte Somoskőújfaluba a normál nyomtávú vasúthoz. Később a bányába telepített törővel kőzúzalékot állítottak elő. A csaknem 5 hektár alapterületű bánya a működése alatt 2,5-3 millió tonna kőzetet biztosított az építőiparnak.

elkeszult_macskakovek.JPG

A kitermelt macskakövek, szállításra várva.

macskako_budapest_szabadsag-hid.jpgMacskaköves út - Budapest, Fővám tér, a Szabadság (Ferenc József) híd pesti hídfője 1900-ban.
macskako_keszitese.gif

A macskakő készítése nehéz fizikai munka volt.

img_6313.JPGAz Eresztvényi-bánya a törővel az 1970-es években.

img_6278.JPGStonehenge - magyar módra. Gondolom, hogy a bánya működéséhez, a szállításhoz kellettek ezek a hatalmas betonoszlopok.

img_6284.JPGHavas erdei iszalag - igazi téli hangulat alakult ki, nagyon rövid idő alatt.img_6296.JPGA tanösvény keskeny, de jól járható úton megy a meddőhányó oldalában, amit a kitermelés óta birtokba vett ismét a természet, benőtték  a fák és a bokrok.

img_6299.JPGA tanösvény jelzései kiválóak, jól követhető az útvonal.img_6311.JPGA bányához egy jól megépített falépcső vezet le.img_6364.JPGA feltárás arénája. Lenyűgöző, ahogyan elénk tárul a feltárás eredményeként a hegy szerkezete, láthatjuk az évmilliók alatt lezajlott geológiai folyamatokat.

img_6331.JPGEzt a figyelmeztetést tényleg érdemes betartani! 

img_6332_1.JPGSzemlélődhetünk a hatalmas bazaltképződményekben.

img_6340.JPGVölgykitöltő bazalt

A lávafolyás szerkezete tanulmányozható ezen a bányafalon. A Medves fennsíkot létrehozó vulkáni tevékenység előtt hosszú ideig erózió pusztította a felszínt, amelyet így kisebb, nagyobb völgyek szabdaltak fel. A vulkánkitörések kezdetekor a dombos-völgyes ősvidéket robbanásokból eredő vulkáni törmelék borította be lepelszerűen, majd lávafolyások hömpölyögtek végig lomhán az egykori völgyeken. Egy ilyen völgy keresztmetszetét láthatjuk ebben a feltárásban. A völgy egykori oldalával nagyjából párhuzamosak a kb. 1000-1200 °C fok hőmérsékletű láva kihűlésekor keletkezett bazalt elválási kőzetfelületei. 

Ekkora hő persze nem kellett volna nekem, de egy kis darab láva felett jó lett volna melegedni, mert az időjárás egyre zordabb lett. 

img_6354.JPGMár kellőképpen átfagyva, éppen elábrándoztam, gondolatban visszamentem néhány millió évet. :)
img_6346.JPGGömbkövesedés

A bányából kikerült teljesen tömörnek, ellenállónak tűnő útburkolatként felhasznált faragott bazalt az időjárási viszonyok és a napsugárzás hatására sok esetben mállani kezdett, sarkai vékony lemezek formájában leváltak, de az ok ma sem tisztázott teljesen. Az biztos, hogy a bazalt tartósságát a nefelin nevű ásvány mennyisége befolyásolja. A bányászat során lehetetlen volt megkülönböztetni a jó és a rossz követ. A több évtizede felszínen lévő kőzetfalban már jól elkülöníthetőek a mállásra hajlamos - gömbköves jellegű - és az ép, felhasználásra alkalmas részek.img_6352.JPGA kőzetfal felső része a gömbköves bazalt.

 

img_6357.JPGHó nélkül alaposabban lehet a bazalt kialakulását tanulmányozni, de azért így is látványos formákban gyönyörködhettünk.

img_6358.JPGTöbb millió éves eseményekről mesélnek a sziklák.

 

img_6361.JPGKényelmes, széles úton járhatjuk körbe a megszűnt kőbányát.img_6367.JPGKülönböző bazaltrétegek.img_6375.JPGKristály-tufa

Személyes kedvencem ez a feltárás, mert jól tanulmányozható benne a Medves-fennsík földtani felépítése. A Medves egész Európában egyedülálló, 12,8 négyzetkilométernyi bazalt-fennsík, a vulkáni takaró vastagsága 11 és 107 méter között változik. A fenti feltáráson legalul a széntelepeket tartalmazó rétegsorozat fedő, kb. 18 millió éves zöldesszürke homok látható. Erre 15 millió évvel fiatalabb bazaltos vulkáni rétegek települnek. Alul kőzetdarabokkal kevert porszerű anyag (tufa), feljebb 5-15 mm nagyságú, ép olivin és piroxén kristályokat tartalmazó szórt anyagú "kristály-tufa" látható. Az ezekre következő lávafolyás alsó részén hólyagos-salakos megjelenésű, feljebb tömör lávakőzet található. 

img_6371.JPGA feltárás földtani szelvényeimg_6376_1.JPGA kristályos tufa és felette a hólyagos-salakos réteg, mely egészen fiatal, "csak" 2-3 millió éves.img_6385.JPGA bánya bal oldali, kisebb feltárási arénájaimg_6392.JPGEgymásra települő lávafolyások ábrája. Az alsó az oszlopos, felette a törmelékes rész.img_6397.JPGMég a hóesésben is jól kivehetőek a különböző lávafolyások.

A Medves-fennsíkot 2-3 millió évvel ezelőtt létrehozó vulkáni működés következtében először vulkáni törmelék szóródott ki, majd ezt követték a lávafolyások. A bányafal felső harmadában két ilyen lávaár egymásra települését figyelhetjük meg. Az alsóban vastagabb oszloposság és mellette a tömbös szerkezet is felismerhető. Az oszlopok közel függőlegesen állnak, azaz merőlegesek a hűtőfelületre, a lávafolyás akkori felszínére. A két lávafolyamot mállott, sárgás-vörös színű törmelékzóna választja el. Felette a felső lávafolyás lemezes szerkezetet mutat.img_6393.JPG2-3 millió éves lávafolyások: alul az oszlopos, felül a lemezes szerkezetű.

img_6409.JPGMegfagyás elleni forró tea img_6410.JPG Távolban, hóesésben Salgó vára, mely egy vulkáni kúpra épült.img_6425_1.JPGHomo ludens - a túra végén egy kis levezető játék.img_6431_1.JPGRemek játszótér található Eresztvényben - a gyerekek és a játékoskedvű felnőttek örömére.img_6417.JPGEresztvény - a Látogatóközpontban beszerezhetjük a térképeket, büfét is találunk itt. A Novohrad-Nógrád Geopark Eresztvényi Látogatóközpontja minden nap 9-16 óra között fogadja a látogatókat.

Szép és emlékezetes túra volt ez. Mindenkinek ajánlom, aki az ország északi részébe tervez kirándulásokat, hogy iktassa be a programjába. Aki szereti a kihívásokat, az a mínuszok idején is ellátogathat erre a tájra, aki a meleg időt kedveli jobban, az megvárhatja a tavasz érkezését! :)

forrás: Wikipédia, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztató táblái, Szepessy Gábor: Karancs-Medves túrakalauz, Nógrád megye védett természeti értékei /1989/, Fortepan

Miért jó télen túrázni?

Sokan nem szeretik a telet. Azt meg pláne el sem tudják képzelni, hogy télen, a hidegben egy egész napot erdőben, hegyek között mászkáljanak, amikor a jó meleg szobában is ücsöröghetnek.

Pedig a tél csodálatosan szép és a téli túrázásnak rengeteg előnye van. Az alábbiakban összegyűjtöttem néhány érvet a téli túrázás mellett. Remélem, hogy sokan kedvet kapnak majd az olvasottak és a látottak után arra, hogy kabátot, sapkát vegyenek és elinduljanak akkor is a szabadba, ha a hőmérő a nulla fok körüli hőmérsékletet mutatja.

Tehát, miért is jó télen túrázni?

Azért, mert:img_0060.JPGTélen is hordhatunk szalmakalapot, hiszen ekkor is tud erősen sütni a nap. Fontos a réteges öltözködés is! /Donovaly, Szlovákia/img_1198.JPGTélen vezethetünk lovasszánt. /Kościelisko-völgy, Lengyelország/img_0484.JPGA fehér hóban már messziről észrevehetjük a medvéket. /Tájékoztató tábla, Magas-Tátra/img_1236.JPGMesebelien szép a táj, olyan, mintha minden nap karácsony lenne. /Kościelisko-völgy, Lengyelország/sdc14075.JPGA meredek hegyoldalakban könnyebb a haladás.A nyáron sziklás túraútvonalakat vastag hó takarja és könnyebben lehet rajtuk gyalogolni. /A Murowaniec menedékház felé vezető úton, Lengyelország/img_6427.jpgHa elfáradunk túrázás közben, akkor lepihenhetünk a hó tetejére./Dolina Suchej Wody Gąsienicowa, Lengyelország/img_6568.jpgAmikor gyorsabban akarunk haladni - lefelé a hegyről -, akkor le is csúszhatunk egy kukazsákon. /Dolina Suchej Wody Gąsienicowa. Lengyelország/img_0615.JPGTúratársunk lehet a Hóember. /Magas-Tátra, Szlovákia/img_7142_1.JPGBármikor mellettünk teremhet egy szarvas. /Úton a Morskie-tóhoz, vagyis a Halastóhoz, Lengyelország/img_1248.JPGOlyan magas a hó, hogy a padok és az asztalok szintjén járhatunk. /Kościelisko turistaház, Lengyelország/img_0965.JPGA menedékházakban ihatunk forralt, fűszeres bort - mellé ilyenkor megjutalmazhatjuk magunkat almás pitével és kávéval. /Kalatowki-menedékház, Lengyelország/img_7031.JPGA fenyőkön jégcseppet láthatunk. /Úton a Kondratowa menedékházhoz, Lengyelország/img_0518_1.JPGA táj és a hegyek olyanok, mint egy akvarellen. /Kilátás a Szlovák Paradicsom felé, Szlovákia/img_7066.JPGIlyenkor a legzordabbak és a legfenségesebbek a sziklák és a tengerszemek. /Morskie Oko - Halastó-, Lengyelország/734787_473020539400169_1095695633_n.jpgTélen a hó nagyobb lehet, mint a saját magasságunk. /Úton a Zöld-tavi menedékházhoz, Szlovákia/img_9739.JPGEgy mesevilág ilyenkor még különlegesebb. /Donovaly, Szlovákia/dsc_0090.JPGTalálkozhatunk Yoda mesterrel /Pol'ana hegy, Szlovákia/

img_6516.jpgSzuperhősnek képzelhetjük magunkat és gyakorolhatjuk a repülést. /Dolina Suchej Wody Gąsienicowa, Lengyelország/img_8794.JPGA várak is fehér díszletet kapnak. /Hollókő/img_9849_1.JPGEbédelhetünk egy hómező kellős közepén. /Donovaly, Szlovákia/img_6460.jpgA fák vastag porcukorréteg alatt vannak. /Dolina Suchej Wody Gąsienicowa, Lengyelország/sdc13841.JPGGyalogolhatunk hóviharban. /Kościelisko-völgy, Lengyelország/
sdc13852.JPGÓriási hóban túrázhatunk. /Kościelisko-völgy, Lengyelország/sdc13865.JPGVégre felcsatolhatjuk a hágóvasat a bakancsunkra. /Lengyel-Tátra, Lengyelország/img_2449_1.JPGMegépíthetjük a világ legkisebb hóemberét. /Košútka, Vepor hegység, Szlovákia/sdc13974.JPGMivel korábban sötétedik, használhatjuk a fejlámpánkat. /Morskie Oko - Halastó -, Lengyelország/img_2457_1.JPGA jégkristályok között még gombát is találhatunk. /Košútka, Vepor hegység, Szlovákia/img_2870_1.JPGIlyenkor esik a legjobban a tűz melege. /Doboskút, Nógrád megye/sdc17578.JPGEkkor a legjobb megérkezni egy menedékházhoz. /Kondratowa menedékház, Lengyelország/img_2799.JPGTélen van Szilveszter és ezt is legjobb, a szabadban ünnepelni. /Drégely vára, Nógrád megye/

Remélem, hogy a fenti érveim alapján minél többen kedvet kapnak a téli túrázás örömeihez! 

Mindenkinek boldog új évet kívánok! :)

 

 

Kókuszos datolyagolyók - akár az utolsó pillanatban is elkészíthetjük

img_4729.JPG

Ezzel a desszerttel csak sikerünk lehet, ráadásul nekünk sem kell sok időt a konyhában töltenünk az elkészítésével, ami így karácsony előtt különösen előnyös.  

A datolya és az aszalt szilva elegendő édességet biztosít, így én nem tettem hozzá semmilyen édesítőt, most még mézet sem.

 Hozzávalók:

  • 6 db kimagozott, nagy szemű datolya
  • 6 db kimagozott aszaltszilva
  • 12 evőkanál zabpehely
  • 1 evőkanál napraforgómag
  • 1 evőkanál szezámmag
  • 3 evőkanál darált dió, vagy mandula
  • 1 evőkanál holland kakaópor
  • 1-2 narancs leve
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 1 kávéskanál szegfűszeg
  • 1 csipetnyi gyömbérpor
  • kókuszreszelék

A datolyát, aszaltszilvát, zabpelyhet, napraforgómagot és a szezámmagot késes aprítóban összeaprítottam, majd egy tálba beleöntöttem és hozzátettem a darált diót, a kakaót, a fahéjat, a szegfűszeget, gyömbért és a narancslével olyan állagúra kevertem össze, hogy könnyen formázható legyen.

Ezután a masszát egy órára betettem a hűtőbe, majd onnan kivéve kis golyókat formáztam belőle és kókuszreszelékbe forgattam őket. Ennyi az összes tennivalónk vele.

Ha szépen becsomagoljuk, akkor ajándékba is adhatjuk. 

img_4730.JPGVendégekre várakozva.
img_4755.JPGIgazi karácsonyi édesség.img_4745.JPGEgy falatnyi boldogság a karácsony ízeivel. Nekem nagyon ízlett, remélem, hogy másnak is  örömet fog okozni! :)

Mindenkinek szép karácsonyt kívánok! :)

Mézeskalács teljeskiőrlésű lisztből, magvakkal és aszalt gyümölcsökkel díszítve

img_4869.JPGTehetjük a karácsonyfára is, így az ünnepek alatt finom mézeskalács illat lesz a lakásban.

Nekem a mézeskalács hozzátartozik a karácsonyhoz. Régebben a gyerekeimmel együtt készítettem, most már ők is önállóan sütik meg ezt a finom, illatos karácsonyi süteményt, aztán karácsonykor kicseréljük a tapasztalatainkat és persze meg is ajándékozzuk egymást a mézeskalácsokkal.

Mint már néhány éve, idén is teljes kiőrlésű liszttel sütöttem és magvakkal, valamint aszalt gyümölcsökkel díszítettem. Ezzel a liszttel is ugyanolyan finom a mézeskalács, nem szárad kőkeményre, dobozokban tárolva jól eláll, feltehetjük a karácsonyfára és adhatjuk gasztroajándéknak is.

Hozzávalók a tésztához:

  • 0,5 kg teljeskiőrlésű búzaliszt
  • 0,5 kg zabpehelyliszt
  • 15 dkg vaj
  • 15 dkg libazsír, vagy más zsíradék
  • 40 dkg méz
  • 1 csipetnyi só
  • 3 egész tojás
  • 1 evőkanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál fahéj
  • 1 teáskanál szegfűszeg
  • 1 teáskanál gyömbérpor
  • 1 kávéskanál őrölt kardamon

Hozzávalók a dekorációhoz:

  • 2 tojássárgája, kevés tejjel összekeverve
  • aszalt gyümölcsök: áfonya, meggy, sárgabarack
  • magvak: napraforgó, tökmag, dió, csillagánizs, egész és szeletelt mandula
  • egyéb: kávészemek

img_4767.JPGA dekoráció kellékei: szeletelt mandula, csillagánizs, dió, tökmag, egész mandula, aszalt áfonya, aszalt sárgabarack, aszalt meggy, napraforgó. Használtam még kávészemeket is, de azt elfelejtettem idetenni a fotózáskor :)img_4777.JPGElővehetjük a sokféle kiszúró formát.img_4784_2.JPGFeldíszítve, a tepsiben várakozva a sütésre.
img_4795.JPGMegehetjük teázáskor, mint én tettem, amikor a jakvajas teát kortyolgattam - így könnyebben is tudtam lenyelni ezt a sós teát :)img_4821.JPGPersze megehetjük hagyományos tea mellé is.

Érezzük át az ünnepet minél több érzékszervünkkel! Érezzük az ünnep illatát, ízét, látványát! 

Mindenkinek szép ünnepet kívánok! :)

 

Karácsonyi gyümölcskenyér keksz

Nagyon finom, igazi karácsonyi elállós sütemény, vagyis inkább keksz. 

Előnye a hagyományos gyümölcskenyérrel szemben, hogy akár egy héttel korábban is elkészíthető, jól tárolható, roppanós állagú, igazi élvezet beleharapni. 

Már a sütése közben is fantasztikus illat van tőle a lakásban. Azt nem mondom, hogy gyors az elkészítése, de megéri rászánni egy kis időt a karácsony előtti napok valamelyikén.

Egy hátránya van csak, hogy amennyiben nem tesszük a kamra felső polcára, akkor karácsonyig folyton rájárunk és nem marad belőle az ünnep napjára. :)

Hozzávalók

  • 20 dkg teljeskiőrlésű liszt
  • 10 dkg vaj
  • 2 db tojás
  • aszalt gyümölcsök vegyesen, kicsire aprítva: szilva, sárgabarack, mazsola, vagy amit kedvelünk és éppen kéznél van a polcon
  • 2 marék dió, durvára darabolva
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 csipet só
  • 2 – 3 evőkanál méz, vagy más édesítőszer
  • fél citrom leve
  • fahéj, szegfűszeg, gyömbér

Hogyan készítettem? A fenti hozzávalókat összekevertem és sütőpapírral bélelt őzgerinc formába öntöttem. Nekem ez a mennyiség 2 db formába fért bele. Előmelegített sütőben 180 fokon, 20 percig sütöttem. 

Miután megsültek, kiborítottam a formákból a gyümölcskenyereket, hagytam kb. 1 óráig pihenni, majd 1 cm széles szeletekre vágtam és sütőpapírral bélelt tepsibe, egymás mellé helyeztem őket. 120 fokos sütőben inkább szárítottam, mint sütöttem először 20 percig az egyik oldalukat, majd megfordítva még 20 percig sütöttem a másik oldalukat is. Ez az eljárás hasonló a cantuccini sütéséhez, amit szintén nagyon szeretek.

Ezzel készen is vagyunk. Már csak dobozokba kell raknunk és karácsonyig várnunk.

Mutatós, szép sütemény, gasztroajándéknak is alkalmas.

Mivel kekszjellegű, jól viselkedett túrázáskor is.

Élvezetes sütögetést, illatos ünnepváró napokat kívánok! 

Na, és persze menjünk ki a szabadba is egy kicsit! :)                                                                                                                     

img_4689.JPGKarácsonyi gyümölcskenyér keksz - dobozban jól tárolható karácsonyig és gasztroajándéknak is kiváló. img_4714.JPGMivel kekszjellegű, jól viselkedett a karácsony előtti túrázáskor is.img_4675.JPGA szárító sütés után a tepsiben várakozva . Itt már lehet kóstolgatni! :)
img_4669_1.JPGMegsült az őzgerinc formában, kb. 1 órás pihentetés után szeletelhető és következhet a 2. szakasz, a szárító sütés.

Kerékpárral a Tisza-tó körül

"Élmény kerékpárút" - meglepetésekkel

Szeptember közepén volt egy hétvége, amikorra nem jeleztek esőt az időjósok. Legalábbis a hétvége első napját, a szombatot esőmentes napnak ígérték.

Ezen a napon valósítottuk meg a régi tervünket, hogy körbebiciklizzük a Tisza-tavat. Néhány éve már körbekerekeztük a Balatont és sokat járunk biciklivel mindenfelé, de a Tisza-tó idáig kimaradt.

Korán reggel indultunk Tiszafüredről, hogy az útvonal legkellemetlenebb részének tartott 33-as út 7 km-es szakaszán még a nagy forgalom beindulása előtt túljussunk. Poroszlónál rátértünk a gáton kiépített kerékpárútra és megkezdtük az ismerkedést a tóval, a vízi világgal. 

Vegyes élményeink voltak, volt ami nagyon tetszett, és volt, ami nem tetszett. Az alábbiakban összefoglalom a tapasztalatainkat.

1. A Tisza-tó gyönyörű, különleges a hangulata. A tó mellett biciklizve élvezhetjük a csöndet, figyelhetjük a tó madárvilágát, nézhetjük a horgászokat. A töltésen menő kerékpárútról végig láthatjuk a tavat, vagy a tó menti nádast.

2. A horgászok: nos, elég meglepő, de a horgászok ráhajthatnak a gát koronáján épült kerékpárútra, emiatt figyelni kell és lehúzódni, ha érkezik egy autós. Persze, csak 20 km/h sebességgel közlekedhetnek ott, de mivel keskeny a biciklisút, sokszor le kell szállni a bicikliről, ha egy autó megy el mellettünk.

3. Biztosan az autóforgalom az oka annak, hogy az út felülete sok helyen már nagyon megrongálódott, feltöredezett.

4. A Tiszafüred és Poroszló közötti 7 km-es útszakaszon nem könnyű biciklivel menni. Nagy az autósforgalom, nincs az úton kijelölt kerékpársáv, elég kellemetlen, amikor a kamionok, az autók elszáguldanak a biciklis mellett. Szerencsére van egy un. szervizút - Tiszafüredet elhagyva bal oldalra le lehet térni egy keskeny, de jól biciklizhető kis aszfaltútra -, aminek a megszűnése után sajnos ki kell tekerni az autóútra. 

5. Még Tiszafürednél ezt olvastam az út menti hatalmas hirdetőtáblán: TISZA-TÓ ÉLMÉNY KERÉKPÁRÚT ÉSZAK-ALFÖLDI SZAKASZÁNAK KOMPLEX TURISZTIKAI MEGVALÓSÍTÁSA, és ezt 1,164 milliárd forintból valósították meg, akkor naivul azt gondoltam, hogy hűha, micsoda fantasztikus kerékpárutat fogunk itt találni! Egész úton kerestem az "élmény" kerékpárutat. Mások is keresték. Ugyanis Tiszafüred után semmilyen kerékpárutat jelző táblával nem találkoztunk. Persze, a gáton megy a bicikliút, ez egyértelmű, ott eltévedésre nincs lehetőség, lehet, hogy emiatt nem tettek ki jelzőtáblákat? De nem volt egyetlen olyan tájékoztató tábla sem, ami a Tisza-tóról, az állat- és növényvilágáról, a történetéről, stb... tájékoztatta volna az ott kerekezőket. Pedig el tudtam volna képzelni, hogy a nem létező táblákra akár angolul is ki lehetett volna mindezt írni. A hétvégi napsütés miatt ugyanis rengetegen bicikliztek a tó körül és nem csak magyarok. Egyetlen térképet sem láttunk, amin látható lett volna, hogy a kerékpáros az adott helyen éppen a tó melyik részénél tartózkodik. Persze, az okostelefonok világában ez már nem gond, én is a telefonon néztem,  hogy merre is járunk. Túl kényelmes lett volna, ha mindezt készen kapjuk! Lehet, hogy az öntevékenységre szoktatás volt a kivitelezők titkolt célja? Mint Kiskörénél is, amikor mindenki megállt a biciklikkel és töprengett, hogy most merre is tekerjen tovább? Így spontán kiscsoportok alakultak ki, ez fejlesztette az emberek kommunikációját, mert egymással megosztották a gondolataikat. Szóval, érdekes volt ez így! :)

6. Több helyen is láttuk, hogy lehet kerékpárt kölcsönözni, ez jó dolog. 

7. A tó körül, a strandoknál lehet találni büféket, ahol az éhes, szomjas kerekezők megállhatnak.

Ez a kerékpártúra ősszel, vagy tavasszal a legkellemesebb. Aki nyáron vállalkozik erre a túrára, az élvezheti a tó melletti strandokat. Aki nem akar sokat nézelődni a tó mellett, az az erőnlététől, átlagsebességétől függően akár 4-5 óra alatt is teljesítheti, ha szeretünk nézelődni, kényelmesen eszegetni egy tó menti büfénél, akkor szánjunk rá egy napot erre a programra. Akik gyerekekkel szeretnék ezt a távot teljesíteni, számukra több napot javaslok és akkor meg lehet tekinteni a Tisza-tavi Ökocentrumot Poroszlón, ami felnőttnek és gyermeknek is remek időtöltés.

Összességében mi jól éreztük magunkat, élményekben gazdagodtunk, szerencsére az idő is remek volt, az eső is csak másnapra érkezett meg. 

img_7182.JPGA kerékpárútonimg_6859.JPGA reményt adó tájékoztató táblaimg_6860.JPGTiszafürednél van egy nagy Kerékpáros Centrum, itt lehet kerékpárokat is bérelni.img_6876.JPGRitka pillanat - köszönhető a kora reggeli indulásunknak - a 33-as úton, hogy éppen nem jön autó, kamion, de jól látható, hogy nem sok hely marad a bicikliseknek az autók mellett.img_6867.JPGA 33-as út melletti szervizúton, ami nem tökéletes, de még mindig jobb, mint az autók mellett biciklizni.img_6875.JPGVasút, közút - ettől jobb az út menti egérút.img_6899.JPGPoroszlónál kezdődik a gát koronáján a kerékpárút.img_6911.JPGVoltak, akik már túl voltak a reggeli edzésen, így megengedhettek maguknak egy kis  pihenést.img_6915.JPGJellegzetes látványimg_6930.JPGVízi életforma dsc_0063.JPGEbéd a tó melletti egyik büfénél.img_6944.JPGÉrdemes a finom ebéd után 1-1 pohár bor mellett elnézelődni a tó mellett.img_6962.JPGHangulatos kenuk, nyárra várakozvaimg_6972.JPGA Tisza-tó szinte végig látható az útról.img_6964.JPGEzt a megkopott táblát már ideje lenne lecserélni, ez még a kerékpárút építéséről tájékoztatta az erre járókat.img_6983.JPGVízi csendélet kormoránokkal és hattyúval.img_7051.JPGEz a szürkegém éppen az előttünk lévő fa tetejére repült és onnan szemlélte a környéket.img_7068.JPGNyugalom a tónálimg_7073.JPGKiskörénél olyat láttam, amit nem akartam elhinni: a strand kerítésére a feliratot nylon zacskókból rakták ki - hűűű.......img_7091.JPGKiskörénél, lámpa szabályozza a gátra történő felhajtást.img_7095.JPGA kiskörei gátnálimg_7106.JPGHallépcső Kiskörénél - érdekes létesítmény, érdemes itt megállni és megnézni.img_7119.JPGMivel a kerékpárút a víz közelében van, több helyen is megálltunk a tó partján és hosszan szemléltük a tavi világot.sdc19039.JPGJellemző látványimg_7143.JPGOlyan csend és nyugalom van a kerékpárút egyes részein, hogy még ez az őz is békésen ott legelészett.img_7146.JPGDélután már én is szunyókáltam volna egy kicsit :)img_7150.JPGA ritka táblák egyike. Mi letértünk a strand felé.img_7154.JPGPihenő és uzsonna az abádszalóki kikötőnél.img_7196.JPGPárbanimg_7207.JPGA keleti oldalon sok a sűrű nádas img_7218.JPGNaplementeimg_7221.JPGEgész nap halászléről ábrándoztam, az út vége felé, Tiszafüred közelében sikerült rátalálni a Hello Hal Falatozóra, mindenkinek ajánlom a létesítmény meglátogatását! :)img_7226.JPGHalászlé - hogy ez mennyire jólesett az egész napos biciklizés után!img_7237.JPG66,60 km - ennyit mutatott a km mérőórám, mire Tiszafüredre visszaérkeztünk.img_7612.JPGA Tisza-tavi Ökocentrum felnőtteknek és gyerekeknek is remek program, eső esetén különösen :) Itt interaktív módon ismerkedhetünk meg a Tisza-tó élővilágával. img_7356.JPGEurópa legnagyobb édesvízi akváriumrendszere található itt - 735.000 liter -, ennek is a legérdekesebb része az üveg alagút, amikor a fejünk felett és mellettünk úsznak el Tisza-tó hatalmas halai.

Mindenkinek élményekben gazdag kerekezést kívánok! :)

Villámgyors desszert

Van az úgy az ember lányával, hogy nagyon gyorsan kíván valami finomságot, de semmi kedve sütögetni.

Egy ilyen pillanatban "alkottam" meg ezt az édességet. Elképzeltem, hogy milyen ízvilág lenne jó nekem az adott pillanatban és szerencsére volt is ehhez minden hozzávaló a hűtőben és a mélyhűtőben.

Hozzávalók:

- 250 g túró

- 250 g mascarpone

- kevés méz, vagy egyéb édesítőszer

- színes gyümölcsök - ez nálam most málna és faeper /szeder/ volt

- lépes méz szeletek díszítésként és a gyümölcsök fanyarságának enyhítésére

A túrót, a mascarponét és a mézet egy tálban összekevertem és üvegpoharakba raktam, rétegezve a különböző színű gyümölcsökkel. Legfelülre, az utolsó réteg gyümölcs tetejére tettem a lépes méz szeleteket. Ennyire egyszerű az elkészítése, mégis egy nagyon finom, üde hatású desszert a jutalmunk.

Mivel éppen túrázni indultam, gondoltam kipróbálom, hogy miként viselkedik a "terepen" ez az összeállítás. Még a télies tájban is jó volt kanalazni a forró kávé mellé. Persze lehet, hogyha több órán át cipelem magammal a mínuszokban, akkor már csak fagylaltként lehetett volna megenni. :)img_4284.JPGGyümölcsös pohárkrém - még nem jégkrém :)img_4262.JPGVillámgyors desszert - villámgyorsan el is tud fogyni :)img_4274_1.JPGAranyszínű lépes mézzel megkoronázva

Csak néhány percig tart az elkészítése, de garantáltan elégedettek leszünk a végeredménnyel! :)

Mindenkinek finom ízeket, jó túrázást kívánok! 

Honnan tudod, hogy felkel a nap?

November közepén 10 napig Tihanyban voltunk. Az első nap reggelén a férjem odahívott az ablakunkhoz, hogy nézzek ki rajta. Nem jutottam szóhoz, olyan gyönyörű napfelkeltét láthattam. Gyorsan magamra kaptam a kabátomat, kisiettem a ház elé, és ámulattal le is fotóztam ezt az égi jelenséget, ami a Balatonon aznap reggel aranyhidat alkotott.

Másnap reggel kíváncsiságból siettem ki és vártam ismét a csodás látványra. De aznap reggel a nap a felhőkkel vívott éppen ádáz harcot és próbált mögülük előbújni. Nagyon különös volt megfigyelni, amint változik az égbolt és a Balaton színe a nap és a felhők erejétől függően.

Ekkor határoztam el, hogy amíg a Balatonnál vagyok, addig minden reggel kimegyek a ház elé és megfigyelem a napfelkeltét. Mindig korán szoktam felébredni és felkelni, így tudtam, hogy ez nem fog nekem gondot okozni.

A harmadik nap reggelén tovább olvasgattam a reggeli teám mellett és majdnem lemaradtam a felkelő nap látványáról. Gyorsan felvettem kabátot, sapkát és siettem ki az ajtó elé a csípős hidegbe. Ott jöttem rá, hogy a nap nem fog engem megvárni, ha elkésem. Ő jár a maga útján, magasabb törvényeknek engedelmeskedve. Ő mindig pontos, mindig abban a pillanatban jelenik meg, amikor az égi menetrendben ez neki elő van írva. Ha meg akarom őt figyelni, akkor nekem kell hozzá igazodnom!

Borongós, felhős, esős napok érkeztek, de akkor is minden reggel az adott időpontban kimentem és figyeltem az égboltot a Balaton felett. Az egyik reggel a napfelkelte időpontjában olyan masszív homály, köd volt, hogy még a Balaton is alig látszódott. Éppen léptem ki az ajtón, amikor a férjem utánam szólt: "Honnan tudod, hogy felkel a nap?" Ironikus megjegyzésnek szánta, mert tényleg reménytelennek látszott a helyzet, legalábbis arra, hogy a napfelkelte adott napra meghatározott időpontjában megpillanthassam a napot. Akkor mégis honnan, miért tudom, hogy felkel a nap? 

Honnan tudunk valaminek a létezéséről, amit nem látunk?

Hiszünk benne? Azért, mert megtanultuk az iskolában, azért mert a csillagászok a regiment képleteikkel, számításaikkal mindezt törvényszerűségként mondják nekünk?

Avagy azért, mert manapság annyi űrtávcső és műhold figyeli a naprendszert és az égboltot, hogy amennyiben bármi eltérést észlelnének, akkor arról az emberiség rögtön tudomást szerezne? 

Milyen kicsik, sokszor kicsinyesek az emberi törvények a természet törvényeihez képest! Pedig az emberek oly  gőgösen hozzák meg a saját törvényeiket. Nem ártana néha felnézni az égboltra! A nap már akkor is a maga törvényei szerint járt, amikor az ember még meg sem jelent a Földön és ez még évmilliárdok után is így lesz, ellenben az emberiség oly sok mindent tesz saját maga elpusztítására. 

Na, de addig is nézzünk fel néha az égboltra reggelente és gyönyörködjünk a felkelő nap látványában! Persze, ha a sok felhő miatt éppen nem látnánk a napot, akkor is hihetünk benne, hogy járja a maga útját és minden reggel pontosan kel fel. Én hiszek benne.img_2340.JPGAranyhíd a Balatonon, 2017.11.10. 06:45img_2444_1.JPG2017.11.11. 06:47 

Vártam az előző napi pazar fényözönt, de a sűrű ködön át éppen, hogy csak látszódott a felkelő nap.img_2707.JPG2017.11.12. 06:49

Alaposan befelhősödött az égbolt, a nap fénye mégis tükröződik a Balaton felszínén.

"Mint a fagyott, setétes
Tájnak, bármily sivár,
Lágy fényt ragyog telébe
Isten arany cselédje,
A napsugár!"

Tóth Árpád: Ó, napsugár! /részlet/

img_2798.JPG2017.11.13. 06:50

Küzdelem a sötét felhőkkel
img_2816.JPG2017.11.14. 06:52

A nagy kékségben éppen csak dereng a reggeli nap.img_2937.JPG2017.11.15. 06:53

Remény - lesz egy szép napfelkelte és egy napsütéses nap! :) Valóban az lett, egész nap csodás napfény volt, ami igazi ritkaság november közepén.

"Ó csengenek a partok és remegnek;
torkunk áhitatot küld a ködök után
és megsímogatjuk a napot a szemeinkkel

Radnóti Miklós: Ó fény, ragyogás, napszemű reggel! /részlet/

img_3302.JPG2017.11.16. 06:55

Amikor nem csak reggel, de egész nap folyamán sem lehetett látni a napot. Most a felhők győztek.img_3313.JPG2017.11.17. 06:57

Borongós napfelkelte, sokan ilyenkor borongós hangulatban vannak.img_3321.JPG2017.11.18. 06:58 

Világosodik, a felhők felett valahol biztosan ott van a nap.img_3742.JPG2017.11.19. 06:59

"Hajnali köd, reggeli szél,

Lassan az ég gazdát cserél,

Felkel a nap, zavar a fény.

Maradok itt, de ki vagyok én?"

Esti Kornél (estikornelband.hu) - Ki vagyok én? /részlet/

 

 

Aranyház a Tihanyi-félszigeten

A megszelídült vulkánok földjén

Amikor az ismerőseink megtudták, hogy novemberben megyünk Tihanyba, igencsak elcsodálkoztak az ötletünkön, és rögtön kérdezték is, hogy mit fogunk ott csinálni? Fürödni már nem lehet, lángost sem árulnak már ilyenkor.

Nos, mi éppen ezért mentünk késő ősszel, hogy a turisták hadától mentesen fedezhessük fel a Balatont, közelebbről pedig a Tihanyi-félszigetet.

Néhány millió évvel ezelőtt ezen a területen vulkánok működtek, de a tűzhányók tevékenységének megszűnte után még több százezer éven keresztül a mélyben lévő kőzetolvadék, a magma hője fűtötte a környezetét. Az olvadt bazaltból származó nagy hőmérsékletű gázok /kén-dioxid, szén-dioxid/ a kőzetrepedésekben felfelé áramlottak, és a felszín alatti vizekkel összekeveredve, elnyelődtek bennük. Az így agresszívvá vált forró víz a mélyben fekvő üledékes kőzetekből meszet, kovát, dolomitot és vasat oldott ki, majd a felszínen hévforráskúpok formájában rakta le. A vulkáni utóműködés következtében a forró víz folyamatosan jutott a felszínre és egyre magasabban és egyre szélesebben rakta le a kioldott ásványi anyagokat.  Ennek a vegyes anyagú kőzetnek a neve a gejzirit. 

A Tihanyi-félszigeten a Belső tótól délnyugati irányban található a 60 hektárnyi területű ún. Gejzírmező. Itt kb. 100 hévforráskúp található, közöttük a legszebb és a legnagyobb az Aranyház, mely a nevét a felületét borító sárgás színű zúzmótelepről kapta. 

A Belső-tótól jól kiépített tanösvényen, remek jelzőtáblák útmutatása mellett lehet bejárni és megismerni a Gejzírmezőt. A túraútvonal több pontjáról is fantasztikus kilátásban gyönyörködhetünk, látható a Tihanyi Bencés Apátság, a Belső-tó, a Balaton, a Badacsony. 

img_2535.JPGAranyház - a legnagyobb és a legszebb forráskúp a Tihanyi-félszigeten.img_2457.JPGA Tihanyi-félszigeten több túraútvonalon is bejárhatjuk a forráskúpokat és a félsziget egyéb látnivalóit.img_2472.JPGJól kiépített, karbantartott a tanösvény.img_2475.JPGAz őszi erdő izzó színei.
img_2479.JPGZimmer frei - na igen, a Balaton partján sok ház kapuján látható ez a kiírás, de madárlakáson még idáig nem láttam. :) A Geopark területén lévő erdőben minden madárodút valamilyen tréfás felirattal díszítettek, mi jól szórakoztunk rajtuk a túra közben.img_2495.JPGHármashegyi forráskúp - innen pazar volt a kilátás Tihany felé.img_2492.JPGTihany, a Balaton és a Belső-tó az útvonal több pontjáról is látható.img_2681.JPGAranyházimg_2569.JPGA szép sárgás színű zúzmó, mely tömegével lepi el a sziklákat és a lemenő nap fényében aranysárgán tündököl.img_2501.JPGVáltozatos formájú és színezetű kőzetek jöttek létre a vulkáni utóműködés következményeként.img_2511.JPGAz Aranyház falai közöttimg_2543.JPGA kaliforniai Mono-tó képződményei - a tihanyi forráskúpok is így nézhettek ki a kialakulásuk idején. /forrás: tájékoztató tábla a tanösvény mentén/. img_2538.JPGTöbb túraútvonal mentén is bebarangolhatjuk a félsziget látványosságait.img_2551.JPGEgy régi pince az Aranyház közelében, most boroshordók helyett a Balaton-felvidéken előforduló kőzetekből van benne egy kis bemutató.

 

img_2573.JPGA Sajmeggyes kúp, amely a nevét a környéken gyakori vadgyümölcsről kapta. 

A sajmeggy termése fényes, fekete, csonthéjas, ehető, borsszem nagyságú, törökmeggynek is nevezik. Fájából régen pipaszárat készítettek.img_2583.JPGA Borzvár elnevezésű kúp.img_2589.JPGÚjlaki templomrom 

A Tihanyi-félsziget déli részén található a középkori Újlak falu egyenes záródású, egyhajós, XIII. századi templomának a romja. Csak egy kicsit kell letérnünk a tanösvényről, hogy ezt megtekinthessük.img_2608.JPGHa csöndben megyünk a tanösvényen - ami nekem nem mindig sikerül -, és ha szerencsénk van - mint most nekem volt -, akkor még őzeket is láthatunk.

"Ha virágos az út, ne kérdezd, hová visz!" /Anatole France/ - ez az útvonal olyan sok meglepetést tartogatott számomra, hogy én nem is kérdeztem, hová visz, hanem csak élveztem a csodálatos geológiai képződményeket, a csöndet, a napfényt, az őszi erdőt és a késő ősz virágait. pacsirtafu.JPGPacsirtafűkotoro_aszuszegfu.JPGKőtörő aszúszegfűimg_2646.JPGKései ibolyaimg_2638.JPGA bájos közönséges gyújtoványfűimg_2655_2.JPGA tanösvény több pontjáról is gyönyörködhetünk a Balaton és a Badacsony látványában. 

img_2488.JPGA megszelídült vulkánok földjén 

Nagyon jól érzetük magunkat ezen a túrán, sok mindent megtudtuk a Tihanyi-félszigetről, a kilátás pompás volt. Aki a Balatonnál jár, annak bátran ajánlom megtekinteni "Gejzírmezőt", az ott található csodálatos és változatos képződményeket. Persze a nyári hőségben biztosan nem ez lesz az első célpont, de tavasszal és ősszel igazán remek program.

Forrás: Wikipédia, Nemzeti Park tájékoztató táblái